kereszteny

        Az új vallás kialakulása annak köszönhető, hogy az emberek életében változások következtek be. Kr.e. 4-3. a Földközi tenger térségében kisárutermelők tömegesen mentek tönkre és nagyüzemek jöttek létre. A kisebb vagyonnal rendelkezők elvesztették politikai biztonságérzetüket, kiszámíthatatlannak látták jövőjüket. A Kr.e. 2. században, Rómában gazdasági válság lépett fel.
A rómaiak sok idegen kultusszal ismerkedtek meg – a nagyrészt keleti vallások jobban ki tudták elégíteni az emberek vallásos igényeit. A többek között a kereszténység is megjelent Rómában.
         Az egyistenhívő zsidóság körében már régóta várták a megváltót, aki megváltja a népet szenvedéseitől. A felfokozott messiás-váró légkörben született meg a kereszténység. Igehirdetők léptek fel, mint például Keresztelő János, aki a megváltó közeli eljövetelét jósolta és a bűnbánatot hirdette.
A Biblia szerint Betlehemben Szűz Mária fiaként született meg Jézus Krisztus, aki már a megváltást hirdette. Jézus tanítványaival, az apostolokkal járta Júdea városait, hirdette a végítéltet, a megbocsátást és az üdvösség reményét, és azt, hogy csak az Istenbe vetett hit és egymás szeretete számít. Ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot. Hívei egyre gyarapodtak. Egész életével példát mutatott, megtestesítette azt a magatartást, amit Isten vár a híveitől. Ezek a tanítások alig egy év alatt új alapokra helyezték a zsidó hitet. De ugyanakkor összeütközéseket is szült valamennyi zsidó vallási irányzattal.
            Jézus legnagyobb ellenségei a farizeusok voltak, akik a Thóra legszigorúbb megtartásáért harcoltak. Pártolói pedig az esszénusok (,,az Újszövetség népe”) voltak. Mint Keresztelő János, ő is útjában állt a helyi hatalomnak, ezért Pontius Pilátus a zsidó főpapok kérésére keresztre feszítette.
De Jézus halálával tanai nem haltak meg. Követői őt tekintették a megváltónak. Tanítványaiból Péter vezetésével ki közösség alakult ki. A hívek első központja Jeruzsálem volt. Az új vallás elterjedése Pál apostol (eredetileg: Saul) nevéhez fűződik. Saul farizeusi nevelést kapott, és üldözte a keresztényeket, de csodával határos módon megtért. Ezt nevezik Pál-fordulásnak. Szerinte a megváltás Jézus kereszthalálával már nemcsak a zsidók, hanem az egész emberiség számára megtörtént, aki hisz ebben, az már ezen a világon elnyerheti a megváltást.
        A római közigazgatás, a nyelv és a közlekedés egysége elősegítette a kereszténység elterjedését. Első közösségek: Palesztina, Kis-Ázsia – Görögország, Itália, Gallia, Észak-Afrika, Egyiptom, Hispánia, Germánia. A 3. századra a kereszténység méltó vetélytársa lett a többi vallásnak. Az általa képviselt értékek: felebaráti szeretet, testvériség, alázat a népességre vonzólag hatottak. A közösségekben mindenki egyenlőnek számított. A hit a megváltás olyan reményével töltötte el a híveket, amelyet a római istenvilág egyetlen istene sem tudott nyújtani.
           Egy város keresztényei közösséget alkottak, egy családba tartoztak. Mindenki egyenlőnek számított, rabszolgákat is felvettek a közösségbe. Minden keresztény vagyonának és jövedelmének egy részét a közös kasszába adta, ebből segélyezték a nélkülözőket. Összejöveteleiket rendszerint vasárnap tartották: imádkoztak, a Bibliát magyarázták, zsoltárokat énekeltek, úrvacsorán, áldozáson vettek részt. A szertartást pap vagy püspök vezette. – ő kezelte a közös kasszát, döntött a közösségbe való felvételről, kizárásról, és irányította az egész közösség életét. Közösségi szolgák gondoskodtak a betegekről, a fiatal lányokat az özvegyek nevelték.
                A kereszténység terjedésével annak társadalmi bázisa is megváltozott.
A 2-3. században már a módosabb, műveltebb emberek is csatlakoztak. A kereszténység nem fenyegette vagyonukat, nem becsülte le műveltségüket, nem követelte tőlük a rabszolgák felszabadítását. Ehelyett beérték jótékonykodással, a rabszolgákkal szembeni testvéries magatartással.
            A társadalmi bázis kiszélesedése magával hozta az egyházszervezet kialakulását is. A teljesen önálló közösségi vezetők, kis közösségek helyett nagyobb arányú, központilag irányított közösségre volt szükség.

·    püspökök – A nagyobb közösségek élére kerülnek – fokozatosan veszik át a közösségek irányítását, monarchikus hatalomra kerülnek
·    presbiterek – az egyházközösség tekintélyes, idősebb tagjainak állandó tanácsa, vagyis a papok
·    diakónusok – a püspökök segítőtársai lesznek a kézimunka elvégzésében
·    pápa – Róma püspöke

Az új vallás hívei gyanúsítgatásoknak, rágalmaknak voltak kitéve. Összeütközések az állammal a császár-kultusz kérdésében. Minél súlyosabbá vált a birodalom helyzete, annál inkább megkövetelték a keresztényektől a római istenhitet, a császár istenítését. Akik nem voltak erre hajlandóak, kivégezték. Ennek ellenére számtalan keresztény vallotta meg a bíró előtt hitét.
        A keresztényüldözések nem érték el céljukat – a birodalom lakosságának 10%-át kitevő keresztényeket már nem lehetett kiirtani. A keresztény egyház ekkora már teljesen beilleszkedett a késő római társadalomba. Csupán a császár-kultuszt utasította el. Ekkor már nem volt messze az az idő, amikor a császári hatalom csak a kereszténység jegyében győzhetett.