Az impresszionizmus megjelenése Mednyánszky Lászó Vízparti táj figurával című festményében


A XIX. és a XX. századfordulóján a német romantika ellenpólusaként Franciaországban az irodalomban,  a festészetben és a zenében új stílusirányzat, az impresszionizmus bontakozott ki. Képviselői a valóság egy kiragadott részét, annak pillanatnyi hangulatát, színeit, rezdülését ábrázolták, nem a részleteket, hanem az összbenyomás visszaadását tartották fontosnak.
    Természetesen hazánkba is eljutott ez az új stílusirányzat. Egyik jeles hazai képviselője, Munkácsy Mihály és  Rippl-Rónai József mellett, Mednyánszky László.
    Mednyánszky (1852, Beckó - 1919, Bécs) tehetsége korán jelentkezett. Először a zürichi Technische Hochschule, majd a  festészeti akadémia növendéke volt. Több tanulmányúton járt, és rengeteget utazott. Sokáig tartózkodott Budapesten, Párizsban és Bécsben. A tájképfestészet állt hozzá a legközelebb, műveinek másik nagy csoportját pedig az ún. csavargóképei alkotják, melyek mintegy előkészítői voltak későbbi katonaábrázolásainak, melyeket harctéri rajzolóként készített.
    Az impresszionizmus jellemzői jól megfigyelhetők művein, így a Vízpart táj figurával című olajfestményén is.
Az impresszionista művészeket, így Mednyánszkyt is,  leginkább a fény, a levegő, a színek telítettsége (valőr) és a visszatükröződő színek (reflexek) optikai problémái foglalkoztatják. Jellemző rájuk a szubjektív látásmód, a változó, véletlenszerű elemek beépítése a kompozícióba. A vízparti táj figurával című festményén is jól látszik, hogy a kompozíció eltér a megszokott harmonikus elrendezéstől. Itt is a látvány közvetlen rögzítése, az akkori benyomások érzékeltetése a cél, és nem a pontos másolás.
A tárgyak felületei, helyi színei kis színfelületekké esnek szét, nincsenek egyszínű részek, minden pontban más szín látszik.  Az optikai keverés jellemző a műre, tehát a szemünkben állnak össze színekké az egymás mellé helyezett kisebb színfoltok, ecsetvonások. Hiányzik a kontúr- és vonalperspektíva, nem határolódnak el élesen az egyes objektumok. A kép igazi tárgya a fény maga.
 Mednyánszky László festménye kellemes színeivel visszaadja azt a nyugalmast, amit a művész is érezhetett, amikor alkotta. Ezt a békességet érezheti a mű minden szemlélője.