A görög - perzsa háborúk sikeres befejezése után Athénban gyors fejlődés következett be. A fejlődés kiterjedt mind a kultúrára, mind a gazdaságra és így az emberek jólétére is. Ezt a korszakot (Kr.e. 5. század közepe) nevezzük Athén fénykorának. Ennek az időszaknak vezető politikusa Periklész, Kleiszthenész unokaöccse. A viszonylagos vagyoni egyensúly és a politikai jogok egyenlősége tette lehetővé, hogy az athéni demokrácia egy-két nemzedék idejére ténylegesen biztosítsa a polgárok egyenlőségét.

A jogi egyenlőség létrejött a polgárok között, a vagyoni különbségek azonban nőni kezdtek. A gazdasági egyensúlyt biztosító kisparaszti birtokok tönkrementek, egyre inkább a rabszolgaerőt alkalmazó, szakosodó nagybirtokok, az ergasztériumok kerültek előtérbe. A földjüket vesztett polgárok zsoldoskatonai szolgálattal próbáltak vagyonra szert tenni.

Kr.e. 431-ben kirobbant a 404-ig tartó peloponészoszi háború, amely egyértelműen jelezte a poliszrendszer válságát. Oka a poliszok között kiéleződő ellentétek voltak. A déloszi szövetség tagjai ki akartak törni a szövetségből, ami Athénnak természetesen nem tetszett, hiszen a szövetségesektől kapott adókból virágoztatták fel a várost. Spárta követelte a szövetség felbontását, és mikor nemleges választ kapott, hadat üzent Athénnak. A spártai hopliták Attikát támadták, az athéniak pedig Peloponészoszt. Egyik fél sem tudta megtörni a másik ellenállását. Alkibiádész ötlete alapján Athén kísérletet tett a gabonában gazdag Szicília meghódítására, de a terv nem sikerült, sőt további konfliktusok adódtak belőle. Kr.e. 404-ben Alkibiádész árulása miatt vereséget szenvedtek Spártától, és békére kényszerültek. A szerződésben leírtak szerint felbomlott a déloszi szövetség, Athénnak le kellett szerelnie a flottáját és lerombolnia a városfalakat. Ezek után Athén már nem tudott jelentős mértékben beleszólni a görög történelembe.

Athénban (és más poliszokban is) a demokrácia politikai intézményei elveszítették jelentősségüket. A démoszbeliek egyre inkább csak napidíjból éltek, választójogukat nyíltan árulták. Spártában egy Kr.e. 400-ban hozott törvény alapján mindenki eladhatta parcelláját, ezzel megszűntek a vagyoni egyenlőségek, és a városállam elveszítette magabiztosságát.

A válság megoldását egy erős állam vállalhatta magára, aki egyben vállalkozhatott egy keleti hódításra is a perzsákkal szemben. Ezt a feladatot Makedónia végezte el.

A Balkán-félsziget északi részén élő a görögökkel rokon makedónok már a Kr.e. 7. században erős államot hoztak létre, melynek államformája királyság volt. A 4. században Makedónia uralkodója II. Philipposz (= Fülöp), aki Thébában nevelkedett és elsajátította a phalanx harcstílust. A makedónok királyuk vezetésével elfoglalták Thesszáliát és Thrákiát. Philipposz felismerte a görög poliszok egymás közötti ellentéteit, és ezt kihasználva következő célpontjaként a görög poliszokat tűzte ki.

A makedónokkal kapcsolatban a görögöknél két nézet állt egymással szemben. Az egyik képviselője Iszokratész volt. Ő a makedónbarát elveket hirdette. Az egységes görög állam megteremtőjét Philipposzban látta, és őt támogatta. Azt gondolta, hogy a makedónok segítségével visszavághatnak Perzsiának. Démoszthenész volt a másik politikai csoport vezetője, ők visszautasították a görög poliszok feletti makedón uralmat. A Kr.e. 4. század közepén a poliszok közötti ellentétek ismét megnövekedtek és harc bontakozott ki. Ezt használta ki Fülöp és Kr.e. 338-ban Khairóneiánál legyőzte a görög seregeket. Kr.e. 337-ben létrejött egy kényszerű szövetség, a korinthoszi szövetség. Egy évvel később a makedón királyt meggyilkolták.

Nagy Sándor uralma

II. Philipposz utódja Nagy Sándor, aki III. Alexandrosz néven lesz Makedónia és a görögség királya. Nevelője, a híres görög filozófus, Arisztotelész megismertette a görög kultúrával, ezen felül kitűnő katonai képzést is kapott. Ezért nemcsak bátor és becsvágyó katona lett belőle, hanem egy akkoriban meglehetősen jóképűnek számító, göndör fürtű férfi is, aki ráadásul mindent tudott, amit tudni kellett.Trónra kerülése után könnyen úrrá tudott lenni az ilyenkor megszokott zavargásokon, és Kr.e. 334-ben hozzálátott nagy tervének megvalósításához, a perzsák meghódításához. (Perzsia uralkodója III. Dareiosz, de a birodalom már nem éli fénykorát.) Nagy Sándor hadsereget szervezett, és átkelt a Hellészpontoszon.
Még ebben az évben sor került az első összecsapásra a Granikosz-folyónál, ami makedón győzelmet eredményezett. 333-ban Isszosznál ütközik meg a perzsa főerőkkel, akiket maga III. Dareiosz vezet. Alexandrosz itt szintén fényes győzelmet aratott. Innen útját Főnícia felé vette, Türosz városát 7 álló hónapig ostromolta. Az itteni flotta segítségével tovább hajózott Egyiptom felé, és a Nílus torkolatánál megalapította Alexandriát. Következő ,,uticélja’’ Mezopotámia volt.Kr.e. 331-ben csaptak össze utoljára a perzsák és makedónok Gaugamélánál. Nagy Sándor győzött, s ezzel az egész Perzsa Birodalom ura lett. Hódításait India irányában folytatta, de ott az indusok, számításaival ellentétben, nem hódoltak be olyan könnyen.
További keletre nyomulása közben hadserege meggyengült, és vissza kellett fordulnia. Kr.e. 323-ban, maláriában megbetegedett és meghalt. Rövid élete alatt hatalmas birodalmat hozott létre a Dunától egészen az Indusig. Egyiptomban istenként tisztelték, a perzsák szerint a királyok királya volt, akinek csapatai tanyáztak Athénban és Indiában.Alexandrosz halála után Perdikhász veszi át a hatalmat, és részekre osztja fel a birodalmat, de hamar megölik. Körülbelül 310-305-re kialakul 3 nagy utódállam; Makedónia-Görögország; Szíria, Közép-Ázsia és Egyiptom, Izrael. Ezek az államok hellenisztikus berendezkedésűek.

A hellenizmus

Nagy Sándort hódításai alatt művészek, tudósok kísérték, hogy megtanulják a többi nép módszereit, és hazájukban hasznosítsák. Így a görög és a keleti műveltség ötvöződéséből létrejött a hellenizmus. E két nép keveredéséből a következő századokban jelentős fejlődés bontakozott ki.

Elsősorban a görögök által lakott települések fejlődtek. Több százezer lakosú városok jöttek létre, s lettek az ipar, a kereskedelem és a kultúra központjai. Két fajta várostípus létezett. Az egyik a bennszülött-lakta falu, a másik az Alexandrosz által alapított város. Utóbbiak sakktábla-szerűen épültek. Találhattunk bennük agórákat, közigazgatási intézményeket, csarnokokat, templomokat, színházakat, cirkuszokat, postaállomásokat, múzeumokat, könyvtárakat és nem utolsó sorban vízvezetékeket. Ilyen város volt például Alexandria.

Alexandriát igazán naggyá I. Ptolemaios tette. Itt építették meg, a Kr.e. 3. században, az ókori világ csodájának tartott pharoszi világítótornyot. Ebben a városban állt a Muszeion is (innen ered a múzeum szó), ami tulajdonképpen egy ,,művelődési ház’’ volt. Az intézményben dolgozó tudósok fizetést kaptak munkájukért. Itt gyűjtötték össze a kortárs költők alkotásait, és pergamentekercseken megőrizték. Hasonló kulturális központ volt még Pergamon, Petra, Rhodosz és Halikarnasszosz.

A görög tudományos gondolkodás megtermékenyítette a Kelet nagy múltú népei által felhalmozott tudást. A hatalmas ismeretanyag miatt fokozatosan elkülönültek a tudományágak. Kiemelkedő tudósok voltak ebben az időben: Eukleidész, Arkhimédesz, Arisztarkhosz, Erathosztenész, Galenosz, és Polübiosz.

A filozófia terén is hatalmas változások következtek be. Különböző irányzatok születtek. Az egyik a sztoikus bölcselet, a szenvedélymentességet hirdette, jelszava: ,,Légy hű magadhoz!’’. Epikurosz irányzata szerint pedig, nem kell a politikával törődni, csak az élet élvezetére kell figyelni. A harmadik filozófiai csoport tagjai az újplatónisták, őket a kereszténység előfutárjainak is szokták nevezni. Ezeken kívül hódítanak a misztériumvallások, amik az emberek számára biztonságot, a gondoktól való megválást, a túlvilági boldogságot ígérték.

A hellenisztikus időszakban a művészetben is csodálatos alkotások születtek. A szobrászatra az érzelmesség volt jellemző, pl.: a pergamoni oltár, Laokon szoborcsoport, Haldokló gallus. Építészeti emlékek közül pedig ki kell emelni a pharoszi világítótornyot, a rhodoszi kolosszust, és a halikarnasszoszi mauzóleumot.

Függelék:

Ergasztérium: eleinte 10-15 rabszolgát foglalkoztató, szakosodott gazdaság, később ez 40-50 főre növekedett

Déloszi szövetség: a perzsa háborúk után a görögség folytatni akarta a háborút, ezért Ariszteidész javaslatára létrehozták a déloszi szövetséget, a szövetségesek hajókkal és pénzzel járultak hozzá a háborúhoz, pénztárukat Délosz szigetén őrizték Hopliták: nehézfegyverzetű gyalogos katona az ókori Görögországban

Demokrácia: a szó jelentése népuralom, olyan társadalmi rendszer és politikai gyakorlat, ahol a közösséget érintő ügyekben a többségi szavazás dönt, a hatalomgyakorlás alapja a jog

Agóra: az ókori görög poliszok főtere, piactere, a népgyűlések és az igazságszolgáltatás színhelye, a politikai, vallási és társadalmi élet központja

Kleiszthenész: a Kr.e. 6-5. század fordulójának neves politikusa, új reformokat vezetett be, amelynek köszönhetően a legfőbb hatalom a népgyűlés kezébe került, alkotmányának alapelve a vérségi kapcsolatok helyett a területi beosztás

Periklész: a Kr.e. 5. század vezető politikusa, 15 éven át egymás után választották meg stratégosznak, így lett az athéni állam tényleges vezetője, felvirágoztatta a várost és kiépítette az Akropoliszt

Platón: Szókratész tanítványa, úgy vélekedett, hogy a fogalmak állandóak, csak a tapasztalati világ változó

Arisztotelész: Kr.e. 4. századi filozófus, Platón tanítványa, szerinte az anyagi és formai világ is valósan létező, azt hirdette, hogy a világot egy ,,mozdulatlan mozgató’’ tartja fenn

I. Ptolemaiosz: az Egyiptomban uralkodó Ptolemaiosz család tagja, ő alapította a Muszeiónt, ő alkotta meg a geocentrikus világnézetet és térképet is szerkesztett

Kr.e. 492-448: görög-perzsa háborúk, a perzsák tovább terjeszkedtek Thrákia felé, és a Kis-Ázsiai görög poliszokat is megtámadták, Athén küldött honfitársainak segítséget, de a perzsák elfoglalták őket, és Athén ellen vonult, az egyik legnagyobb ütközetre Marathónnál került sor, ahol a görögök nyertek, ezután 10 éves szünet következett, később a Thermophülai-szorosnál, ahol túlerővel győztek a perzsák, majd Szalamisz szigeténél ismét összecsaptak, ez az athéniak javára dőlt el